Tevékenységtérkép

1 év a Boxsterrel

Igazából több, mint egy év, de hát ritkán járok erre. A megvásárlás után rögtön volt egy vízpumpa csere, ami egy kényszerű olajcserével együtt járt. A vízpumpa eresztett, jobban mondva konkrétan folyt, és erre nem hívta fel a figyelmemet a Porsche Centrum természetesen. Az előző tulajdonossal sikeresen kontaktáltunk, megmutatta az utód autót, egy szép 911 Carrera 4-re váltott. Elhoztam tőle a keménytetőt, ami gyakorlatilag új állapotú volt, ő csak megkapta az autóval de sosem használta. Félig-meddig kényszerűségből én feltettem, de közben nagyon megszerettem, gyakorlatilag teljes értékű az autó vele, nem egy kabrió. A kényszerűség azért van, mert nincs helyem tárolni, jobb hijján az autón tárolom. Egy elég zavaró dolog előjött, nem világított az egyik első helyzetjelző, hiába cseréltem izzót, nem az volt a gond. Némi piszkálódás után kiderült, hogy a csatlakozó kicsúszott a helyéről: izzó cseréhez ki kell szerelni az egész első lámpát, nem annyira bonyolult, de gondolom volt már pár ilyen alkalom, ekkor történhetett a dolog. Ezt itthon tudtam orvosolni, helyre tettem a csatlakozót. Szintén itthon megcsináltam a hűtők közti takarítást. 4db hűtő van elöl kétoldalt, ahová két nagy nyílás vezeti a levegőt. A nyílásokon nincs rács, minden bemegy akadály nélkül. Az alu hűtők előtt és között ez a minden megáll, ahogy nedvességet kap berohad, korrodálja a hűtőket azok szép lassan kilyukadnak. Nincs is jobb buli, mint megfelelő oldalra való megfelelő hűtőt keresni és a 17L hűtőfolyadékot cserélgetni - ezt megelőzendő minden évben ki kell takarítani ezeket: lökhárító le, hűtők ki, takarítás, vissza. Egy sima Youtube videó alapján bárki megcsinálja, inkább egy kis kikapcsolódás volt.

A vízpumpa csere után ősszel határoztam el, hogy egy komolyabb összeget rá kell fordítani az autóra: az IMS csapágy kopása miatt én a csere mellett döntöttem. Teljesen ellentmondó dolgokat lehet olvasni a neten ezzel kapcsolatban, röviden és nem túl szakszerűen az én szempontomból így néz ki: a köztes tengely csapágy a vezérlésben van, megszorulása, szétesése a motor károsodásához vezet. Ez nem típushiba, bár sokan azt mondják: ez egy cserélendő csapágy, mint ahogyan a fékbetét elkopása sem típushibának számít, ugye? Ezen felül már korábban megvolt egy kopogás az egyik oldalon hátul, ennek szerettem volna a végére járni. Elsőre azt mondták, lengéscsillapító, azonban azon nem látszott semmilyen kopás vagy hiba, ami miatt feladhatta volna a küzdelmet. Nem egy sima kettős lengőkaros futóműről beszélhetünk, így volt hibalehetőség bőven. A szervízben cserélve lett tehát az IMS csapágy, néhány tömítés, egy hátsó lengőkar és egy sokkal kényelmesebb autóval jöttem haza (meg egy kis pénzzel szegényebben).

Tavasszal megvettem rá az új gumikat, bár a Continentalokkal elégedett voltam, 2017-es gyártásúak voltak, koptak is bár még bőven volt rajtuk minta, megvettem egy garnitúra Michelin Pilot Sport 4-et rá (nemsokkal ezután, kb két hét múlva kijött az 5...). A csere után nincs érdemleges változás, ahogyan én használom, a Contik is jók voltak, a Michelin csak az én agymenésem volt, a gyári legjobb ajánlott, ezt akartam látni rajta. Szintén tavasszal, szezon előtt megkapta az új féktárcsákat, betéteket előre.

Idén nyáron jön egy újabb olajcsere és egy újabb hűtő takarítás, egyelőre más gondot nem látni. Összességében nagyon meg vagyok elégedve az autóval, sokszor még most is csak nézegetem a garázsban (ahogy az előzőt is), hogy egy igazi Porsche áll bent. És igen, minden indítás egy ünnep, egyetlen csepp benzin sem kívánhat szebb halált, minthogy egy hat hengeres boxermotorban égjen el, 6500-as fordulaton :)  

Milyen vele menni? Teljesen használható a mindennapokban is akár, bár ezzel már nem járok napi szinten. A gyári kipufogónak nincs hangja, ha bármi más jármű van mellettem alapjáraton semmi sem hallatszik a motor hangjából. Ez olyan 2500-3000-es fordulatig ilyen, 3500 felett már van hangja, 4000-től meg iszonyat jól szól és forog, tol, nem fogy el sosem. Hiába csak 220LE, elég sok mindenkit "megesz", mert könnyű és a sportautó ami sportautónak épült, nem ugyanaz, mint egy erős családi sedan vagy SUV. Akár azt is érthetjük ez alatt, hogy amikor máshol már el kell venni, ezzel még bőven tolod neki. Nagyon jól kezelhető autó a középmotornak hála, alacsony a súlypont és kanyarban tök semleges marad nagyon nagyon nagyon sokáig. Nehezen lehet kihozni a sodrából de akkor is előbb mutatja, érzed, hogy baj lesz, mielőtt nagyon nagy baj történne. Bár még nem próbáltam a kortárs 996 911-et, de minden tulaj mondja, hogy a Boxster kezelhetőbb, a 996-os súlyelosztása miatt hamarabb kitör.

Eddig nem sokat mentem vele, kb 11 ezer km futott bele a kicsit több, mint egy év alatt. A fogyasztását sokan kérdezik, nem néztem pontosan és nem is fogom, saccra 10-12L között eszik klímázva, vegyes használatban. Legtöbbször hosszú utakra használjuk, erre van kitalálva, így szinte minden kiránduláson van autópálya, ezt is bele kell érteni ebbe. A 100-as benzin ajánlott bele, de nem lesz baja a 95-östől is, ha rátankolunk egy-egy alkalommal, a gyári ajánlás a minimum 98-as, így a 11 ezer km alatt talán 2-3 alkalommal töltöttem hozzá 95-öst, amíg egy OMV-re elértünk 100-asért. 

Megérte/nem érte? Nem tudok erről nyilatkozni. Nem olcsó fenttartani egy ilyen autót. Elvan ridegtartáson is, max késbb megbosszulja magát az elhanyagolás, látni több ilyen eladó autót is. Azt szokták mondani ökölszabályként, hogy évi fél millió, ha nincs baj, ha van akkor több. Nem akarom itt látni a majmos hasonlatot mert ütök érte, annyira herótom van tőle :) Egy Porsche akkor lesz értékes, ha karbantartott, ápolt, vezetett szervízkönyves ismert előéletű darab. A mélypontot már bőven elhagyták a Boxster árak, igazából egy szép kis hasznot bezsebelhetnék én is, ha piacra dobnám a járművet. Az is hozzátartozik, hogy ez az idő is el fog jönni, nagyon szeretnék 911-re váltani, de még nem tudom mikor lépem ezt meg. A Boxster megvásárlását ha halasztottam volna pár hónapig, megléphettem volna a 911-est rögtön. Nem hiszem, hogy bánni fogom ezt, a kínálatot figyelve ilyen ár-érték ajánlat azóta sem volt a piacon. Hogy költöttem rá? Persze, ez természetes, minden ami kopott vagy fogy, cserére került, de azt illene figyelembe venni, hogy amíg Wartburg állt a garázsban, arra ugyanúgy költöttem, ez teljesen autó független dolog.

szembenaforgalommal @ . Szólj hozzá!

2.7 liter öröm

Nem volt titok, hogy a 924 után mi a cél, csak a mikor és hogyan volt a kérdéses. Miután eladtam, azonnal keresésbe fogtam, de elég komoly szűrők voltak: ellenőrizhető származás, ellenőrizhető előélet, átvizsgálás szakszervizben. Nem is másnap tudtam megvenni az utódot. 2.5-ös motorral kerestem, persze, hogy 2.7-est találtam, a Porsche Centrumban volt fent. Nem annyiért, amennyiért kerestem, viszont nem akartam kihagyni a dolgot, látnom kellett, mindenképpen. Bementem, mondanom sem kell, hogy kb elefánt a porcelánboltban kategória lehettem, nem az én boltom, és szerintem nem is igazán nézték ki belőlem, hogy akkor én most itt veszek egy Boxstert, de a használt autó értékesítő komolyan vett, megmutatta, elmondta, beindítottuk, tettem egy ajánlatot...és hopp, lett egy Boxsterem. Az átadás csúszott, mivel hiába volt bizományos értékesítésben bent az autó, kiderült, hogy az előző tulaj nem vetette le a hitelt róla, így nem tudták átírni. Csaknem három és fél hétig kellett várnom, mire elfordíthattam a kulcsot és kihajtottam a Szerémi útról. A faszt, kilebegtem igazából :)
szembenaforgalommal @ . 1 fotó . Szólj hozzá!

SOLD

Három év után eljött a döntési pont: elengedtük a 924-es "kezét".....kulcsait. Nehéz döntés volt, sok minden vezetett idáig. Közben viszont jött két másik autó, egy harmadik pedig a helyre vár csak, hogy haza kerülhessen. A téli időszakban kicsit felveszem a fonalat a barkács projektjeimmel kapcsolatban, pár gondolatot szeretnék leírni...
szembenaforgalommal @ . Szólj hozzá!

Csak megyünk és megyünk

Mindig vannak apróságok, de alapvetően kezd megint mozogni a lábam alatt a talaj. Azaz, csak menni és menni és csak néha szerelni? Az nem én vagyok.

Ideje valami újdonság után nézni lassan, mielőtt berozsdásodnak a szerszámok.

szembenaforgalommal @ . Porsche 924 . 1 fotó . Szólj hozzá!

Képek

Képekben az elmúlt hónapok pár történése. Nem tudom megmondani sem, mennyi kilométert tettünk meg, ahogy bejött a jó idő, családilag felvettük a bézbózsapit, hátracsaptuk a tetőt és toltuk neki amíg lehetett.


szembenaforgalommal @ . Porsche 924 . 13 fotó . Szólj hozzá!

Mindeközben

Mindeközben pedig csak megyünk és megyünk és megyünk.
Írtam egy hoszabb bejegyzést, de jól megette a szerver, még a képek sem maradtak meg. A lényeg az volt, hogy természetes, hogy semmi sem a tervek szerint alakul.
A terv az volt, hogy majd télen leteszem a Porschét, aztán majd február végén lakatolás, márciusban fényezés.
A valóság az, hogy tavaly eladtam a családi kombit, aztán a családi Corsát, és nem maradt más autónk, csak a 924 (meg egy céges Combo, de az két személyes). Szóval ennyit arról, hogy télen nem használom. Tescótól gyógyszertárig, csak ezzel megyek, ha lehet. Négyen beférünk, a csomagtartó nagy, és nagyjából ennyire van momentán szükségem.


szembenaforgalommal @ . Porsche 924 . Szólj hozzá!

buék

Párszor már nekifutottam ennek az írásnak, sőt, a belsőség blogba néhány sort sikerült leírnom néhány sort ebből. Hogyan lett a Wartburgból Porsche, nagyjából ennek akartam a végére járni pár szóban. Nem könnyű leírni mindezt, de egy kis év végi pihenés közbeni olvasásnak szánom. Nekem az autók, a hobbi több, mint egy dolog amivel az üres óráimat kitöltöm. Szeretek benne fejlődni, új dolgokat megtanulni, még akkor is, ha ez nem egy mindig felfelé vezető út. Nyilván csak én vagyok olyan, hogy vannak mélypontok és pofára esések a történetben, de mindig úgy érzem tanulok ezekből. De térjünk a lényegre. Az én Porschém Laci Porschéja is. Laci unokatesóm férje. Sokszor futottunk össze útközben, esetleg egy-egy telefonhívás is volt, mi a helyzet. Egy-egy családi összejövetelen beszélgettünk, autós dolgokkal foglalkozott. Voltak ugratások is, hogy áll a(z éppen aktuális) Waresz, meg majd egyszer Porschék készülnek itt, nevettünk a garázsban. De mindenképp ki akarja majd próbálni, persze. Majd egyszer. Ha ezen túlleszünk. Vagy az meglesz. Majd, lesz, ha odajutunk. Laci egy családi mozizás közben rosszul lett. Lefordult a székről és meghalt. Az orvosok azt mondták, ha egy komplett team áll mellette, akkor sem tudják megmenteni. Két évvel volt idősebb nálam. Lacinak akkor és ott megállt az idő. Nincs többé majd. Minden, amit szeretett volna, amiről álmodott, amit halogatott, az köddé vált. Nagyon nehéz volt elhinni, hogy ez megtörténhetett. Önkéntes tűzoltó volt, tűzoltó temetése volt, amikor a szirénák megszóltaltak, arra nincsenek szavak. Hetekig csak néztem az úton, hátha jön szemben a fehér furgon benne ül piros felsőjében, és ez mégsem történt meg. A telefonomban még benne van a száma a mai napig. A feleségemmel akkor határoztuk el, hogy elég volt a "majd"-ból. Nincs mire várni. Most van csak, amit most megtehetsz, ne várj vele és ne ülj rajta. Ha menni szeretnénk valahová, akkor menjünk, most. Ha valamit szeretnénk elérni, akkor rajta. Nekem a Porsche volt az álom, amit szerettem volna. Ebben (is) maximálisan támogatott. Talán éppen ezért volt mélypont, amikor a piros 924-es csak nem készült, csak nem haladt és mindenütt csak az akadályok jöttek egyre. És talán ezért kellett a fehér minden perce, amit eddig is összehoztam vele, minden kilométer és benne töltött idő. Ne legyen majd, ha valamit szeretnél akkor rajta. Persze, most ez úgy hangzik még a közösségi oldalakon osztogatott bullshit-generátorok által gyártott tartalom, instant oravecnóra. Pedig, így van. Mielőtt ide kattintottál, tudom, hogy autós videót néztél, azt amikor a végén a kis mélységélességgel sárga szűrőn keresztül felvéve a tökéletes kameraállásból nézve elhajt a végtelenbe a szuperkocsival a csávó, láttam én is. Szerintem nem kell nézni. Csak kimész a garázsba, röffentesz és mész. Ha csak egy kicsi hiányzik hozzá, akkor kerítsd elő azt a kicsit. Ha van benned még egy morzsányi kitartás is akár, hogy egy öreg vasat helyrepofozz akkor hajrá. A többieknek középső ujj. Nincs majd, most van csak, csinálni kell, ahogy Vályi Pista mondaná, csupa á betűvel. Utólag is boldog karit meg előre is búék!

szembenaforgalommal @ . Szólj hozzá!

Alapok

Szóval, ott hagytuk abba, hogy motor felújítás. Elkészült minden, új volt még az új is, dugattyúktól kezdve mindent sikerült hozzá intézni, gyári csapágykészlet, fullra felújított hengerfej készült, hegesztve, nyomáspróbázva, mindennel együtt. Innentől kellett volna az egyszerűbb részeknek jönnie, tekintve, hogy az alkatrészek java részét már beszereztem hozzá közben. De mégsem jött, a szerelők egytől egyig "kidőltek" a feladat alól, és egy szép napon úgy gondoltam, hogy elég a szopórollerből, meghirdettem, majd olyan fél óra alatt el is kelt az autó. Még pár napig nálam volt, aztán kiürült a garázs. Soha nem csalódtam még ekkorát autóban, szerelőkben, és persze magamban sem, az első feladott projektem volt. Anyagilag nullára kijött a dolog, de jelentős időt vesztegettem el (éreztem elvesztegetettnek) és persze ideget is, amit megspórolhattam volna. Csalódtam a közösségben is, míg Wartburgok terén sosem tapasztaltam ilyen mértékű kirekesztést és magamra utaltságot, mint ennél a típusnál.
El kellett telnie pár hónapnak, hogy leülepedjen az eladás és feladás ténye, és újra ki tudjam tűzni magamnak a célt, hogy merre is szeretnék indulni. Közben voltam Wartburgokat nézni, majdnem vettem is, de aztán az utolsó utáni pillanatban mindig visszarántott valami: ha egyszer azt mondtam, hogy Porsche kell, akkor Porsche lesz. Vagy Impala, vagy semmi, mondta Laller, és mennyire igaza volt már, nem?
Távlati célként kitűztem egy kintről behozott, üzemképes, járóképes autó vásárlását majd honosítását. Több helyen érdeklődtem, nézegettem hirdetéseket, és közben minden egyes itthon meghirdetett, fellelt 924-est elmentem megnézni. Úgy érzem, ami hiba, baj, szívás egy autónál bejöhet az a pirosnál bejött, mégis vittem előre a projektet. Utólag sem csinálnám másként, és egyébként jó helyre került, folytatják a felújítást, csak jóval komolyabb apparátussal, mint ami nekem valaha rendelkezésre fog állni (ha kapok híreket róla, fel fogom tölteni), pár szinttel feljebb, nem itthoni garázs-hobbi szinten. A keresés közben jött szembe a fehér hirdetése, egy pénteki napon voltam megnézni egy szentendrén hirdetett darabot, már majdnem ráalkudtam és kezdtem beleélni magam, hogy az lesz a következő projekt, amikor délután feltették a fehéret. Friss műszaki, 1980-as, jön-megy-megáll. Természetesen azonnal felvettem az eladóval a kapcsolatot és másnap első érdeklődőként álltunk az autó mellett. Nem volt miről beszélni, próbakör, papír, ennyi. Itt is volt némi pauza, hosszú hétvége és egyebek mellett a csillagok szerencsés együttállására is szükség volt, hogy minden összejöjjön, de aztán egy szép, ámde igen hideg őszi napon hazahajtottam az autóval.
Az eltelt időben kapott egy gyors olajcserét és több apró javítást, a nagyobb javítások még hátravannak. Ezer apró sebből vérzik de jól tartja magát. Nagy törése nem volt az elmúlt 37 évben, több kisebbet sikerült felfedeznem rajta: elől a lökhárító felett látszik egy kis indicens nyoma és az egyik hátsó lámpa felett-mellett történt vele valami. A hossztartók, padlólemez, lámpafészkek, kerékdob mögötti részek meglepően épek. A küszöb gyári, van rajta gitt, a sárvédőkre is került némi tapasz, de meglepően egyben van a kaszni.
Sok egyértelmű információt nem tudtam meg az elmúlt évekről, kb 2007 körül került a tulajhoz akitől megvettem, sok mindent javíttattak rajta, viszont az autó az utcán állt leginkább, ami a motortérben található igen igen jelentős mennyiségű levélből és a meglehetősen lefingott állapotú fényezésből látható volt. Sikerült megtalálni több korábbi tulajdonosát, akik anno még gondját viselték a járműnek, tőlük sikerült megtudni sok érdekességet az autóval kapcsolatban, így fény derült több homályos pontra is közben.

Egyelőre minden hiba ellenére örömmel használom az autót. A nagyobb hibák kijavítása folyamatban van, alkatrész rendelésekre és hasonlókra várok, a kisebbeket szabadidőmben otthon orvosolgatom folyamatosan. A leg-punkabb dolog egy lepattant Porschéval járni. Sosem volt ilyen kopott, itt-ott hiányos autóm, minden járművem külső és belső állapotára igen nagy gondot fordítok, de most mégis, valahogy megcsapott ennek a szele. Bevágódok a Tesco parkolóba és a bevásárlás tartalmát beszórom az üveg alá hátra, vagy elmegyek ügyet intézni vele, pont erre volt szükségem, úgy érzem. Jövőre sorra kerül a külső rendberakás is, azonban addig is futni fog az autó, amennyit csak lehet.


szembenaforgalommal @ . Porsche 924 . 2 fotó . Szólj hozzá!

Tapsra csere

Szóval piros volt, fehér lett, mindegy, ez van. Egy ment, egy jött, az olajkosz a köröm alatt, benzinszag maradt, ennyi a lényeg, nemde.

Kérdés, van?
szembenaforgalommal @ . Porsche 924 . 1 fotó . Szólj hozzá!

Oldal

Itt szerepelt pár autó korábban, amelyeket egy másik oldalra gyűjtöttem össze:
http://www.trainmodeller.hu/nalam-keszult/
Nem ilyen részletesen, csak 1-1 képpel bemutatva átkerültek oda.
szembenaforgalommal @ . Szólj hozzá!